Az óvodánál nehezebb korszak vár a dolgozó szülőre, amikor gyermeke átlépi az iskola küszöbét.
Megfelelő kommunikációval és önérvényesítéssel – és persze megértő munkahelyi közeggel – megteremthető az egyensúly munkahely és iskola között.
A munkajog nem tesz különbséget az ötéves óvodás és a hat-, vagy hétéves, kisiskolás gyermekkel rendelkező munkavállaló között, ám ha valakinek iskolás lesz a gyermeke, azonnal feltűnik neki, hogy bizony az óvodánál keményebb időszak következik. Kezdjük azzal, hogy ott van az a több mint két hónapos nyári szünet. Ez legalább 40 nap szabadság, amivel egy átlagos munkavállaló nem rendelkezik, de ha valamilyen szerencse folytán lenne is neki ennyi – mondjuk 45 éves (plusz tíz nap életkor alapján járó nap a 20 nap alapszabadsághoz), három fő 16 évnél fiatalabb gyermeke van (plusz hét nap) , és hogy, hogy nem, ionizáló sugárzásnak kitett munkahelyen naponta legalább három órát dolgozik (plusz öt nap) – úgysem veheti ki egyben. Úgyhogy jöjjön a B verzió, anya és apa együttes szabadságait vesszük ki…ám egy munkáltató sem tolerálja, ha dolgozója egy hónapig hiányozna az iskolai szünetre hivatkozva. De ezzel a megpróbáltatások még nem érnek véget.
Hasonlóan kellemes élményekről számolnak be azok a szülők, akiknek a gyermeke olyan iskolába jár, ahol elfelejtik, hogy a szülőnek is van hova járni minden nap – a munkahelyére. A panaszlista végtelen: munkanapon délelőtt 10-kor kezdődő évnyitó, kora délutáni három órás szülői értekezlet, süti sütés és babcsíráztatás máról holnapra. És van, ahol elvárják, hogy legkésőbb délután fél ötkor jöjjenek a gyerekért.
Pedig a szülők nem szeretnék lepasszolni a gyereküket az iskolának, csak éppen dolgozniuk kell. Valószínűleg a főnökök jelentős része meghökkenne, ha a beosztott azzal a kéréssel fordulna hozzá, hogy elsős gyermekével többet szeretne foglalkozni, nagyobb biztonságot adni neki ebben a számára ismeretlen helyzetben. Ha az apuka szeretné kivenni részét az iskolai teendőkből, a gyakori válasz: oldja meg a felesége az ilyen programokat, ez az anyák dolga. Pedig az a dolgozó, akit a munkáltatója ebben az élethelyzetben támogat, lojálisabb munkaerővé válik. Sajnos ezt még kevesen látják be, bár nem egy magyarországi munkáltatónál már az is eredmény, hogy az iskoláskorú gyermekkel rendelkező dolgozók motiválására és segítésére iskolakezdési támogatás nyújt a cég.
Hosszú távú tervezés
Ennek ellenére nem szabad feladni! Érdemes már jóval az évkezdés előbb beszélni erről a közvetlen főnökkel, jelezve neki, hogy szeretnénk szeptembertől – néhány hónap erejéig – némi rugalmasságot kérni. Természetesen nem viszonzatlanul: akár plusz feladatok bevállalása még az iskolaszezon előtt, akár más kollégákkal történő műszakcsere, vagy feladatok ideiglenes átvétele, átadása megoldást jelenthet, ha mégis délelőtt van a versmondó verseny, amin ugye jól tudjuk, szülői alapkötelességünk megjelenni – akár fejvesztés terhe mellett is. Végső esetben azt is jó tudni, hogy évente hét munkanap szabadságot a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban köteles kiadni a munkáltató, így igenis van néhány nap, amivel a munkavállalók rendelkeznek, igaz, 15 nappal előtte kell igényelni. Persze, igazán jó az lenne, ha végre a munkahelyen a munkavállalók szülői kötelességeinek ellátása miatti rugalmasság nem indokolatlan és megterhelő alkalmazkodás lenne a munkáltató szemében, hanem lehetőség az odafigyelésre, a munkavállalók méltányos kezelésére, a közös gondolkodásra, az előre tervezésre.
Sokaknak gondot okoz az is, hogy a munkába menetet és az eljövetelt kombinálni kell a gyermek vagy gyermekek iskolába való eljuttatásával és onnan való elhozatalával. Nem csoda, ha egyes családokban az iskola kiválasztásánál legalább olyan súllyal szerepel az intézmény közelsége, mint az oktatás színvonala, hiszen ha napi nyolc órás munkaidőt veszünk, fél óra ebédidővel, és csak fél – fél óra utazási idővel, könnyen kiszámítható, hogy a kisiskolás kilenc és fél órát van távol tőlünk az iskolában. Egy részében jobb esetben a tanteremben, rosszabb esetben az iskola aulájában, lépcsőjén… ahol addig ül, míg ki nem nyitják reggel a kaput, vagy amíg délután érte nem megy a szülő. A kezdeti logisztikai nehézségeket persze a vállalkozó nagyszülőkkel lehet enyhíteni, de az is jó ötlet lehet — bár sokaknak idegen lehet mindaddig, amíg ki nem próbálják – ha iskolás társak szüleivel felváltva közösen szállítják a gyerekeket.
Gyerekes meeting
Szintén érdemes lenne minden szülőnek beszélnie arról gyermekével, hogy milyen feladatokkal, kötelességekkel jár az iskola, és arról is, hogy milyen jogokkal. Bár első pillantásra nem biztos, hogy ez lesz a kisiskolás kedvence, de a szülő felelőssége, hogy átbeszélje vele például a házirendet: hogy mit is jelent az iskola, mi lesz a feladata, milyen szabályok vannak. Ugyanakkor azt is el kell magyarázni neki, hogy mihez van joga az iskolában – így kerülhetjük el, hogy például az órán beszélgető kisiskolás gyermekünket a tanerő – példastatuálás címszó alatt – ne engedje ebédelni (mert ismét leadta neki az óra anyagát), majd több órás késéssel éhesen engedje haza. Állítólag ő ugyan szólt a konyhán, hogy tegyék el a gyerek ebédjét, csak a gyereknek nem szólt senki, hogy ebédelhet az önkényesen elrendelt extra óra után. Persze nem szép dolog az óra alatti beszélgetés sem, de a kötelességek nem teljesítése miatt a pedagógus nem korlátozhatja a gyerek jogait. A jogokról és kötelezettségekről már lehet ilyen kicsi – sőt, ennék kisebb – korban is értelmesen beszélgetni. „Anya odabent dolgozik a munkahelyen, a te munkahelyed pedig mostantól az iskola, te ide jársz minden nap, s itt tanulsz, neked ez a munkád most.” A teendők és a felelősség közös átbeszélésével az is elérhető, hogy a házi feladat a napköziben készüljön el, és ne az esti órákra maradjon. Így a kötelező iskola után a gyerek és a szülő is ki tud kapcsolni egy közös esti játékkal. Mert, ahogy mi a munkahelyünkön a munkában, ők is kifáradnak az iskolában a tanulás során, és mindkettőnknek kell a feltöltődés.
Arra is érdemes figyelni, hogy ne stresszeljük magunkat túl az iskolakezdés miatt. Ha folyamatosan azon jár az eszünk, hogy vajon minden rendben van-e a gyermekünkkel, szereti-e a tanár nénit, kijön-e az osztálytársaival, bírja-e a plusz megterhelést, a saját munkánkra nem tudunk megfelelően koncentrálni, s így kiválthatjuk a munkáltatónk elégedetlenségét. Bízzunk benne, hogy meg tudja lépni ezt a lépcsőt a gyermek, tud alkalmazkodni az új helyzethez, megbirkózik vele anélkül, hogy fognánk a kezét. Nem fogjuk tudni minden egyes helyzetben megvédeni, így el kell engedünk egy kicsit magunk mellől – átvitt értelemben is.