Rugalmas munkaidő, otthoni munkavégzés, kiemelkedően magas fizetés, egyéb céges juttatások, fitnesz bérlet, hetente egy irodai masszázs a fáradt vállaknak, kávé, üdítő, ebéd ingyen… a legtöbb magyar munkavállalónak a beteljesületlen álom kategória. Pedig ez még nem is a maximum, lehet még fokozni: kedvenc háziállataink velünk lehetnek a munkahelyen, apró-cseprő ügyek elintézésére szakosodott „segítők”, akik elvégeztetik a kocsimosást vagy a bevásárlást, míg mi dolgozunk… Ugyanilyen hihetetlen kategória a több hónapos alkotói szabadság is, amivel néhány cég kedveskedik beosztottjainak az Egyesült Államokban. Ön is elfogadna egy állást ennél a vállalatnál, ugye? Vagy mégsem? Van, aki a fenti körülmények között is elégedetlen az állásával, s igen, elképesztő, de innen is másik céghez vált. Mitől függ, hogy egy munkahelyet álommunkahelynek érzünk, vagy csak ideiglenes megoldásnak, ahonnan majd jobb helyre megyünk?
Nagyon sok tényezőtől függ, hogy egy állást vagy munkáltatót jónak, vagy rossznak minősítünk, azaz mindenkinek más az álommunkahely. Álmaink munkájának nevezhetjük azt, amit szívvel-lélekkel végzünk, ahol az erőfeszítéseket, a napi, heti munkát sikerélmény követi, ami boldoggá tesz minket. De miben is vagyunk sikeresek? Abban a munkakörben biztosan – de legalábbis nagyobb eséllyel – ami illeszkedik az érdeklődési körünkhöz, megfelel a képességeinknek, tudásunknak. Az álommunkahelyről tehát innen nézve a pályaválasztás elején, vagy pályamódosításnál a döntés meghozatala előtt kell(ene) elgondolkozni. Mert lehet egy éppen divatos, felkapott, s kiváló kereseti lehetőségekkel kecsegtető szakma nagyon vonzó, de ha nem érezzük magunkat jól a napi feladatok végzése közben, ha csak azért választottuk, mert éppen ebbe az irányba tereltek a szüleink, vagy kellő önismeret hiánya miatt másokra hallgattunk, csúnyán ráfázhatunk. Éppen ezért lenne fontos, hogy a fiatalok minél több szakmával megismerkedhessenek – nem csak tankönyvből, hanem valós munkakörülmények között megélve, megtapasztalva mindazt, amiről az adott szakma szól, úgymond felpróbálva a szakmát, mint egy kabátot.
Szigorú játékszabályok
Ha a képességeink, készségeink szerint választottunk, akkor sem biztos azonban, hogy sikerre visszük álommunka-projektünket. Bekerülve egy új munkahelyre számtalan ismeretlen dologgal találkozhat az akár tapasztaltabb munkaerő is. Megfelelő szociális és interperszonális készségek s a munkavállalás játékszabályainak ismerete nélkül hamar csalódhatunk, holott nem a munkahely a hibás: a hiba a mi készülékünkben van. Munkahelyi konfliktusokat kezelni, kulturáltan véleményt nyilvánítani, vagy akár a jogaink ismeretében fellépni egy esetleges vitás helyzetben – nos, ez az, amihez az átlagos magyar munkavállaló nincs hozzászokva, s nem is tanítják ezt szinte sehol iskolai képzés keretén belül. A legtöbb munkahelyen pedig már nincs idő megtanulni ezeket. Márpedig ha képtelenek vagyunk a megfelelő kommunikációra, nem fogjuk magunkat jól érezni, s az elégedett, sikeres munkavégzés helyett jogi elnyomottság, rendezetlen konfliktusok, stressz vár ránk. Bármennyire is szeretjük a választott szakmánkat, ha nem boldogulunk a munka világában, semmilyen szakma és semmilyen munkahely nem tesz boldoggá minket. Az is ide tartozik, hogy meg kell tanulni kitartani, szorgalmasan dolgozni, néha küzdeni, de olykor visszavonulót fújni, s nem belemenni olyan konfliktusokba, amiben többet sérülhetünk, mint amennyit nyerünk vele.
Generációs vágyak
Minden generációnak mást jelent az ideális munkahely. Míg a baby boom generáció tagja boldog volt (és még ma is az), ha kapott egy állásajánlatot, igyekezett megtartani az állását, s maximum cégen belül egy másik, magasabb pozícióról álmodott, az Y generáció tagjai már teljesen mást várnak a karrierjüktől. Ez a generáció – a fogyasztói szokásokhoz hasonlóan – a munka élményének is a fogyasztója szeretne lenni. Ahogy egy egyszerű vásárlásnál, itt is ugyanazon szempontok szerint dönt. Annak a bizonyos álomállásnak az ismérvei számukra: jó nevű szervezet, márkanév, érdekes, izgalmas kihívás, utazással, a legmodernebb technológiával. Így értelemszerűen egy 55 éves mérnök boldog, ha fix, bejelentett állása van, de a 28 éves mérnök mindezen túl a folyamatos képzést, a teljesítményéről rendszeres visszacsatolást, külföldi tanulmányutakat, az őt foglalkoztató vállalat hírnevét, az ott lévő technológia innovativitását is szemügyre veszi, mielőtt dönt egy állás elfogadásáról.
Ha pedig meg is van az álomállás, ne higgyük, hogy az marad mindörökké. Nincs állandóság, minden változik: mi is, a munkaerő-piac és a vállalatok is. A munkavállaló oldalán közbejöhetnek olyan családi változások, amelyek miatt a korábban imádott munkahely vagy állás már nem lesz olyan vonzó. Gyakori ez például a kisgyermeket vállaló édesanyáknál, akik a szülés előtt nagy felelősséggel, utazásokkal, és sok túlórával járó pozíciót töltöttek be boldogan, sikeresen. Ám a megváltozott prioritáslista elejére a korábbi havi két külföldi meeting és a hétvégi céges tréningek helyett most a rugalmas munkaidő (lehetőleg semmi túlóra), és az otthoni munkavégzés kerül. Hasonlóképpen elege lehet egy 45-50 éves férfi szakembernek a munkájából, ha élete közepén válságba kerül, s az addigi értékrendje, illúziói helyett új kapaszkodókat keres. Ezért lehet egyre gyakrabban olyan középkorú menedzserekről hallani, akik korábbi pozíciójukat otthagyva valami teljesen másba, gyökeresen eltérőbe fogtak.
Langyos pocsolyák helyett
A munkavállaló felelős azért, hogy felismerje, a megváltozott körülményeihez már más illik, ugyanis az ebbe az irányba való elmozdulás nélkül szenvedni fog, és alacsony motivációjú lesz a munkavégzése. Sőt, nem is kell megvárni, míg jelentősen megváltoznak a körülmények. Tanácsos bizonyos időközönként egy kis időt szánni önmagunkra, a vágyainkra, terveinkre, átgondolva, hogy merre tart a karrier-utunk. Hogy olyan vágányon vagyunk-e, amely a siker felé visz minket, ha pedig nem, akkor meddig engedhetjük meg magunknak a vargabetűket. S vajon tényleg azok-e a céljaink és a számunkra fontos értékek, mint amiket kitűztünk, mondjuk öt éve? Egy alapos önvizsgálat során kiderülhet, hogy már rég nem szenvedélyből és meggyőződésből dolgozunk a mostani pozíciónkban, hanem csak rutinból, unottan. Az egyik legnehezebb dolog a karrierünkben felismerni és felvállalni, hogy tudatosan végrehajtott váltásra van szükségünk a langyos pocsolyában való dagonyázás helyett.
Az élet változik, s vele változunk mind. Egy munkahely, egy vállalat bizonyos értelemben „élő szervezet”, saját kultúrával, szabályokkal, keretekkel. Ha ezek megváltoznak, vagy tudatos vezetői befolyás révén változásokat hajtanak végre bennük, a dolgozók véleménye, érzései is meg fognak változni. Éppen ezért a munkahelyi vezetők felelőssége is nagyon nagy abban, hogy álommunkahelyként tekint-e a vállalatra a dolgozók jó része, vagy ugródeszkaként, ahol két-három évet kell csak kihúzni, hogy megkapják a következő, sokkal jobb állásajánlatot. Ha a munkavállalói eredményeket elismerő, nyílt kommunikációjú vállalati kultúrát teremtenek, ha a fejlesztésekre vonatkozó ötleteket meghallgatják, támogatják, s nem félresöprik, ha a vezetők hiteles személyiségek, s a vezetői ígéretek valóban betartásra is kerülnek, nagy esélye van a vállalatnak arra, hogy felkerüljön a kedvenc vállalatok listájára – kimagasló fizetés és egyéb extra juttatások nélkül is. S ebből a pozitív munkavállalói megítélésből és viszonyulásból mindenki profitál: az elégedett, motivált munkavállaló ugyanúgy, mint a boldog munkaerővel rendelkező, s ezáltal sikeresen teljesítő vállalat is.